Rákoskerti képviselő - Hatvani Zoltán

Napirend utáni felszólalás a 2012. április 26-ai testületi ülésre

 

 

Címe: Keresztállítás a Vida-dombon

Köszönöm a szót Polgármester úr!

Tisztelt Képviselő-testület, szeretném minden képviselőtársamat egy 20 évvel ezelőtt történt eseményre emlékeztetni.
1992. április 19-én a Rákoskerti Szépítő Egylet tagjai egy misztériumi előadás keretén belül avatták fel a kerület első Fakeresztjét.

A 6 méter magas keresztnek köszönhetően menekült meg a terület a felparcellázástól, de talán fontosabb, hogy az akkor alig több mint 50 éves településrész lakói ekkor kovácsolódtak közösséggé. A keresztet Salamon György, a passiójátékot Orosz Károly, a szentelést pedig Enzsöl Ellák plébános úr találták ki. A megvalósításban Rákoskert első szabadon választott önkormányzati képviselője, Bukta Mihály vállalt oroszlánrészt.

Ekkor még úgy érezték ez emberek, hogy Rákoskert a kerület és a Főváros mostohagyereke. Erről a hangulatról tanúskodnak a tizenhetedik online-on olvasható és látható visszaemlékezések is. Sajnos erre nekünk helyieknek volt is okunk, hiszen nem voltak szilárd útburkolatú utcák, nem volt egyetlen egy játszótér sem, de a közösség számára fontos művelődési ház sem működött még akkor olyan programkínálattal, mint ma. 2012-ben már más a helyzet, hiszen az utcáink 70% aszfaltos, a kerület legszebb játszótere is itt található és pl.: június 3-án - Rákoskert Napján - a Platánfasoron várja a művelődési ház és a polgári kör a kerületből is hozzánk érkező vendégeket. Azóta van a kerületben csak itt vasútbusz, Wass Albert szobor, 5 virágsziget és 3 virágpiramis és itt tevékenykedik Rákosmente egyik legnagyobb és legaktívabb civil szervezete is.

A Kereszt 1992 óta őrzi a Vida-dombot és vigyázza a Rákoskertieket. Az idő vas foga azonban kikezdte a talapzatot és magát a faanyagot, ezért így 20 év után a mi felelősségünk, hogy rendbe tegyük a Keresztet és a környékét. Ehhez és a tervezett faanyagvizsgálat költségéhez kérem az önkormányzat és a Polgármester úr segítségét azért, hogy 20 év múlva elmondhassuk, hogy az infrastruktúra fejlesztése mellett mi is mindent megtettünk azért, hogy Rákoskert egyik szimbóluma még évtizedekig hirdethesse hitvallásunkat és vigyázhassa a településrész békéjét.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

<< Vissza a főoldalra

Keresés

   

Legfrissebb híreink: