A Piroska Óvoda öröme

   .   

Kiságyavatás a Piroska Óvodában. A fénykép kedvéért a gyerekek kipróbálták a kiságyakat, Virág Mihály képviselő pedig szolidaritásból feküdt oda közéjük. Hatvani Zoltán és Fohsz Tivadar képviselők közelről szemlélik a mókás produkciót.

 

Harminchat kisággyal és számos rozsdamentes edénnyel gyarapodott a Piroska Óvoda ma, november 11-én.
Örvendetes, hogy kerületünk lélekszáma folyamatosan nő, így a gyerekek száma is emelkedik egyik évről a másikra. Rákosmente Önkormányzata úgy döntött, hogy a többletlétszám után gyerekenként húszezer forintot biztosít az intézményeknek, ami kerületi összesítésben 10 millió forintot jelent. A Piroska Óvodának így jutott 360 ezer forint, amit az óvoda használhatott föl, saját belátása szerint. – Ez nagyszerű lehetőség, hiszen itt az óvodában tudjuk leginkább, mire volna szükség. Remélem, hasonló megoldást a jövőben is alkalmaz a fenntartó önkormányzat – hangsúlyozta dr. Molnárné Bán Ildikó óvodavezető.
Fohsz Tivadar alpolgármester, a térség képviselője – Hatvani Zoltán és Virág Mihály képviselőkkel együtt – jelezte, elképzelhető, hogy jövőre kettő vagy három első osztállyal lehet többet indítani az általános iskolákban, ilyen mértékben nő a gyerekszám a kerületben. Ismeretes, idén egy első osztállyal indult több, mint az előző tanévben.  
 
      
Rozsdamentes lábasokat, merőkanalakat is avattak ma délután. Leves híján a kéznél lévő pogácsával. A kisfiúnak talán így még jobban is esik, így még úgyse kínálta pogival senki...

Forrás: tizenhetedik.hu