A rákosmentiek Rákoskerten ünnepeltek Szent István napján
Tízezer ember a Vida dombon

   .   

Felvételünkon: Nagy Sándor musical-produkciója hozza lázba a publikumot

Idén is nagyszerűen sikerült megünnepelni Rákosmentén a Szent István napot tegnap, augusztus 20-án. A gazdag műsorfolyam már délelőtt elkezdődött, s talán tizenegy óra is elmúlt, amikor a legvégén fellépő délszláv dalokat előadó zenekar is letette a "lantot".
A szervezők, élükön Lipcseyné Horváth Ágnessel, a Rákoskerti Művelődési Ház vezetőjével, és a támogatók -- elsősorban az önkormányzat, Fenke Ferenc, Fohsz Tivadar és Hatvani Zoltán képviselőkkel -- minden elismerést megérdemelnek, hiszen a mintegy tízezer látogató a nap minden szakában talált magának érdekes programot.  Köztük volt Pándy Piroska operaénekes ünnepi koncertje, amelyet az András Károly vezette Ilex-Kert Kft. ajándékozott az ünnepnek.  Nagy sikere volt a Bojtorján együttes családi koncertjének, az LGT Emlékzenekar fellépésének éppúgy, mint Nagy Sándor fellépésének, aki musicalrészleteket adott elő.
Az est fénypontja Király Viktor megakoncertje volt. A 2008-as Megasztár győztesének műsorát is élvezettel szemlélte végig a publikum.  Az énekessel videointerjút készített a Tizenhetedik Online, ami a nyílra kattintással megtekinthető.

A tűzijáték ezúttal is osztatlan sikert aratott a felnőttek...
... és a gyerekek körében egyaránt
Hatvani Zoltán képviselő nemcsak a rendezvény támogatásában, hanem -- mint felvételünk mutatja -- az utána következő hulladékgyűjtésben is aktív volt. Vele együtt a Rákoskerti Polgári Kör tagjai éjjel fél háromra pakoltak be a Vida dombról a művelődési házba. Ma reggel nyolckor pedig a ház munkatársai nekiláttak a Vida domb teljes kitakarításához. Délelőtt 11-re végeztek is. Ezért is jár az elismerés. 

Forrás: tizenhetedik.hu