Rákoskerti képviselő - Hatvani Zoltán

Csatornaépítés

 

Fogadóóra - Csatornázás Rákoskerten - 2015.07.17

video

 

Mikor lehet rákötni a most elkészült csatornára (2015.04.20.)

Napi rendszerességgel kérdezik meg a helyiek a képviselőjüket, hogy mikor lehet már rákötni a szennyvízcsatorna gerincvezetékre. A kérdés jogos, hiszen a 2013. októberében elkezdődött munkálatokkal már az összes érintett rákoskerti utcában hónapokkal ezelőtt végzett a kivitelező. A képviselő elmondta, hogy érthető a lakók érdeklődése, hiszen a beruházó Fővárosi Önkormányzattól nem sok tájékoztatást kaptak eddig az érintettek. Hatvani Zoltán képviselő úr is olyan utcában lakik, ahol ha csak részben is, de 2014-ban készült el a gerincvezeték, ennek ellenére ő még soha nem kapott , mint lakó tájékoztatást, hírlevelet a munkálatok pontos üteméről.

Mivel 432 család érintett a munkálatokban Rákoskerten, ezért a körzet vezetője rendszeresen érdeklődik a beruházónál a határidőkről. Amit most tudni lehet:

  • ·         a gerincvezeték minden utcában elkészült,
  • ·         a munkaterületet a műszaki ellenőr eddig 3 alkalommal akarta átvenni a kivitelezőtől, de a rengeteg panasz és hiba miatt ez eddig nem történt meg,
  • ·         a hibák kijavítására az utolsó bejárás során 2015.05.31-ig kapott időt a kivitelező,
  • ·         ha ekkor megtörténik az átadás-átvétel, akkor az utcákat „visszakapja” a helyi önkormányzat, a csatornát pedig átveheti a későbbi szolgáltató a Fővárosi Csatornázási Művek,
  • ·         Az FCSM. gyakorlatát ismerve (korábbi évek tapasztalatai alapján) elmondható, hogy ezt követően 3-6 hónap alatt adják ki az engedélyeket az ingatlantulajdonosoknak arra, hogy rákössenek a gerincvezetékre, vagyis ennyi idő elteltével tesznek pecsétet a belső rákötést tartalmazó tervrajzra,
  • ·         Ha a rákötés megtörtént, akkor kell még szerződést kötni az FCSM-el, amivel egy időben a lakónak megszűnik a szerződéses kapcsolata az FTSZV-vel.

Az UNIÓ által is finanszírozott projekt legvégső átadási határideje 2015. augusztus 30, ami azt jelenti, hogy ha a kivitelező augusztus végéig nem tudja átadni a gerincvezetéket a megrendelőnek, akkor az Európai Unió nem finanszírozza a beruházás jelentős részét. Ebben az esetben az államnak, a kormánynak kellene megfizetnie a költségeket, hiszen a beruházás kormánygaranciával rendelkezik.

A képviselő elmondása szerint korábban kb. 300 panasz alapján közel 200 hibát kellett kijavítani a kivitelezőnek. Április elején ezek 70% már elkészült, így Hatvani Zoltán szerint jó esély van arra, hogy a május végi határidőre minden hibát kijavítanak a munkások. Rákérdeztünk arra is, hogy milyen hibákat tapasztalt a körzetben élő önkormányzati tisztségviselő, aki a igen változatos listát adott át a Kerti Levél szerkesztőjének. Ezek közül néhány:

  • 1.      az úttest szintje jelentősen megemelkedett, néhány helyen a csatornaszemek is az ideiglenes felületzárás alá kerültek
  • 2.      a csatornaszemek beton gallérja eltöredezett
  • 3.      a gerincvezeték feletti nyomvonal megsüllyedése, vagy beszakadása
  • 4.      az utcák vizesárkait nem állították helyre, sok esetben földdel, sittel tömték teli
  • 5.      a szórt bitumenes helyreállítás nem jó minőségben történt meg. Erre a Görömböly utca szolgált leginkább példaként, itt egyes szakaszokat háromszor kellett újraépíteni. Itt kell megjegyezni, hogy a Tiszanána utca egy része olyan jó állapotban volt korábban, hogy a kivitelező nem szórt bitumennel, hanem meleg-aszfalttal építette újjá.
  • 6.      kapubehajtók tönkretétele
  • 7.       a Pásztortűz utcai vizesárokba betervezett betonelemek be nem építése

 

Hatvani Zoltán azt is elmondta, hogy a kivitelezési munkák során mindenki nagyon helyesen, rendre jelezte a trehány munkavégzést, sok esetben fotókat és videókat is készítve azokról. Most, hogy a Főváros műszaki ellenőrei a korábban meghirdetett február végi határidővel ezeket leellenőrizték és hiányosságok miatt a gerincvezetéket nem vették át, most egyre többen sérelmezik, hogy minek kell ennyire húzni az időt. A műszaki ellenőr a lakóktól és a képviselőtől kapta a bejelentéseket és amíg ezek mind nem lesznek kijavítva, addig nem hajlandó átvenni a munkát. Ezért a lassúságért már többen a képviselőt és a kerületi polgármestert is hibáztatják, pedig a kerületi önkormányzatnak semmi köze sincs a projekthez, ha csak az nem, hogy Budapesten, az első helyen Rákoskerten indult meg az építkezés.


200 millió jut idén a most csatornázott utcák helyreállítására

7.000 méternyi utcában készült el Rákoskerten a szennyvízcsatorna gerincvezetéke. Ezeknél az utcáknál a kivitelező feladata az volt, hogy a korábbi állapotot kell helyreállítania.
Ez papíron minden utcában „földes, murvás” utcát jelentett. A vállalkozó azonban vállalta, hogy a 2010-ben és 2011-ben elkészült szórt bitumenes felületzárást is helyreállítja. Ez rövidtávon megoldást jelent 4,5 kilométeren, hiszen itt elkészül a szilárd útburkolat. Sajnos közel 2,5 kilométeres szakaszon viszont nem volt semmilyen szilárd útburkolat. Ezekben az utcákban közlekedőknek jelentene megoldást a helyi önkormányzat költségvetésében megjelent új sor. Ez a tétel 200 millió forintot tartalmaz, ami a teljes kerületben biztosíthatná a szilárd útburkolat megépítését, szórt bitumenes technológiával. Ezzel a tétellel csak két probléma van:
A kerületben sokkal több utcában csatornáznak, így ez az összeg csak minden második utcára lenne elegendő.
Műszaki szakemberek szerint a tömörödést nagyban segítette a rengeteg eső, de ettől függetlenül az utcákban a gerincvezeték felett még évekig meg fog süllyedni az útburkolat.
Rákoskerten a csatornázás két ütemben történt, az első a Zrínyi utca és Csengés utca közötti terület volt, míg a másik a Csengés utca és a Zsigmond utca közötti utcákat jelenti.
Sajnos a sok-sok reklamáció és sok esetben a trehány munkavégzés miatt, – amit a kivitelező szerint a rendkívül csapadékos időjárás okozott –, a megrendelő Fővárosi Önkormányzat még egyik ütemet sem vette át, így azok még mindig munkaterületnek számítanak. A műszaki ellenőr szerint az alsó szakaszt talán február végén, míg a felső területet talán tavasszal lehet majd átvenni. Ez a csúszás nagyban befolyásolja a szórt bitumenes utcák kiépítését is, hiszen ezt a munkát ideális esetben, a legnagyobb melegben, nyár közepén érdemes elkészíteni.
Hatvani Zoltán rákoskerti és szárazhegyi képviselő a következő utcákban szeretne még az idén javulást elérni:
Lilaorgona utca (140fm.), Gyöngyfüzér utca (150fm.), Tiszaörs utca (170fm.), Perec utca (180fm.), Csengés utca (350fm.), Holdsugár utca (240fm.), Zsigmond utca (280fm.), Pásztortűz utca (950fm.)
Ezek az utcák korábban nem rendelkeztek szórt bitumenes felülettel, így itt a csatornaépítők a földes utcát állították helyre. Ezekben az utcákban segíthetne a most jóváhagyott 200 milliós keret és épülhetne meg az ideiglenes szilárd útburkolat.


Még mindig csatornaépítés (2014.nov. 2.)

A csatornaépítést végigszenvedő lakók tapasztalhatták, hogy mára már mindenhol befejeződött a gerincvezeték építése és a helyreállítás is. Kivétel azért mindig van, hiszen a Görömböly és a Sáránd utcák egy-egy szakaszára ezt még nem lehet elmondani. A Görömböly utcában a Pányva utca magasságában még mindig fúrják a csatornafektetéshez szükséges alagutat, míg a Sáránd utcánál még nem aszfaltozták vissza az utcát. Sajnos rossz hír a Sáránd utcaiaknak, hogy napokon belül elkezdik az átemelő mű áramellátását biztosító FÖLDKÁBEL fektetését a helyszínen, ami a Rákoskert sugárút és a városhatár közötti szakaszt érinti a páros oldalon. Vagyis ezen a helyszínen a zöldsávot fogják feltúrni a munkálatok miatt. Ha elkészül az átemelő, akkor ismét kiássák a gerincvezeték feletti töltést és itt, a szennyvízcsatorna felett fogják elhelyezni a nyomócsövet is (Ebben a nyomócsőben nyomják vissza a terület mélypontján lévő átemelő műben összegyűlt szennyvizet.) Ennek elkészülte után fogják csak helyreállítva a régi, jó minőségű aszfalt utat. Sajnos a mostoha időjárási viszonyok miatt a beruházás során 1-2 hónapos csúszás tapasztalható, de a beruházó szerint ez nem veszélyezteti a végső átadási határidőt. (Ez amúgy 2015. augusztus)

A Zrínyi utca és a Csengés közötti utcákban 2014. nov. 10-én megtörtént a második átadás-átvétel is. A Fővárosi projektcégtől érkező műszaki ellenőr rengeteg hiányosságot tapasztalt, ez az oka annak, hogy második alkalomra is sor került. A kivitelező folyamatosan próbálja kijavítani a a trehány munkavégzésből adódó hibákat. Ezeken a bejárásokon mindig részt vett Hatvani Zoltán is, akihez 2013 októbere óta közel 300 bejelentés, panasz érkezett. A kivitelezőnek az eredeti állapotot kell helyreállítania, tehát ahol volt vizesárok ott az is ki kell takarítania, ahol volt gyalogos bejáró, ott az is újra kell építenie és ahol szórt bitumenes útzárás volt, ott azt is meg kell csinálnia. Mivel 5 brigád dolgozott az utcáinkban, így voltak szerencsésebb és pechesebb lakótársaink is. Pl.: a Tiszanána utca felülete a Rákoskert sugárút és a Pásztortűz utca között sokkal jobb lett, mint korábban volt, de a Görömböly utca felületzárása még a második próbálkozásra sem lett olyan, mint régen volt.

A Csengés utca és a városhatár közötti szakasz műszaki átadása is csúszik, így ezen a területen még a belső rákötést sem lehet terveztetni. A beruházó ígérete szerint, ha kegyes lesz az időjárás, akkor december elejére befejeződnek a munkálatok a Görömböly utcában és akkor ez a szakasz is átadható lesz.

 


2014.05.11-én, vasárnap az esti özönvíz Rákoskertet sem kímélte. A frissen csatornázott Bodonyi utcában a 74-es szám előtt beszakadt az út a csatornaszem mellett. A felvételeket a tűzoltóság készítette.

Csatornaépítés    Csatornaépítés


Fogadóóra - Csatornázás Rákoskerten - 2014.05.09

video

 

Csatornaépítés


Április végére a rákoskerti csatornázás elérte a 70%-os készültséget, ami azt jelenti, hogy jóval a tervezett határidő előtt befejeződhet az építkezés. Mára már so-kan megtapasztalták, hogy milyen kellemetlenséggel – porral, sárral jár az építkezés.
A munkálatok megkezdése óta két alkalommal volt özönvíz szerű esőzés – legutóbb Húsvét másnapján – amikor ismét járhatatlanná váltak az utcáink. Ezekben a napokban 40-50 lakó hívta a helyi képviselőt (06/30 9440-203), aki elmondása szerint folyamatos kapcsolat-ban áll a kivitelezők vezetőjével, akinél eddig mindig maximális segítőkészséget tapasztalt. Ennek ellenére a sok-sok kellemetlenség, mérgelődés még hónapokig biztosan mindennapos lesz.
Hatvani Zoltántól megtudtuk a projekt műszaki veze-tőinek az elérhetőségeit és hirdetményét is, amit most közreadunk.
A Rákoskerten érintett lakosság a BKISZ (Budapesti szennyvízcsatorna építése) projekttel kapcsolatos érdek-lődésére a tájékoztatások megadása jelenleg is folyamo-san zajlik. A Fővárosi Önkormányzat illetékes főosztá-lya folyamatosan fogadja és válaszolja meg az érdeklő-dők kérdéseit mind telefonon, elektronikusan és levele-zés útján. A minél teljesebb körű tájékoztatás érdeké-ben a válaszok előkészítésébe bevonjuk a beruházás projektmenedzsment feladatait ellátó Enviroduna Kft-t is.


A XVII. kerületi csatornázással kapcsolatban ér-deklődő lakosok az alábbi elérhetőségeken tudnak tájékozódni:
Telefonon: Beruházási Főosztály,
Közmű- és Környezetfejlesztési Osztály titkársága 327-11-26, 327-11-25-
Rebrus Gábor beruházási szakreferens 999-90-39
Elektronikus úton: rebrusg@budapest.hu

 


Csatornaépítés

Április végére a rákoskerti csatornázás elérte a 70%-os készültséget, ami azt jelenti, hogy jóval a tervezett határidő előtt befejeződhet az építkezés. Mára már sokan megtapasztalták, hogy milyen kellemetlenséggel (porral, sárral) jár az építkezés.

A munkálatok megkezdése óta két alkalommal volt özönvíz szerű esőzés – a legutóbb Húsvét másnapján – amikor ismét járhatatlanná váltak az utcáink. Ezekben a napokban 40-50 lakó hívta a helyi képviselőt (06/30 9440-203), aki elmondása szerint folyamatos kapcsolatban áll a kivitelezők vezetőjével, akinél eddig mindig maximális segítőkészséget tapasztalt. Ennek ellenére a sok-sok kellemetlenség, mérgelődés még hónapokig biztosan mindennapos lesz.  
Hatvani Zoltántól megtudtuk a projekt műszaki vezetőinek az elérhetőségeit és hirdetményét is, amit most közreadunk: 
A Rákoskerten érintett lakosság a BKISZ (Budapesti szennyvízcsatorna építése) projekttel kapcsolatos érdeklődésére a tájékoztatások megadása jelenleg is folyamosan zajlik. A Fővárosi Önkormányzat illetékes főosztálya folyamatosan fogadja és válaszolja meg az érdeklődők kérdéseit mind telefonon, elektronikusan és levelezés útján. A minél teljesebb körű tájékoztatás megadása érdekében a válaszok előkészítésébe bevonjuk a beruházás projektmenedzsment feladatait ellátó Enviroduna Kft-t is.

Elérhetőség: 06/80 205-412
info@bpcsatornazas.hu 

Kerti Levél
2014. április 26. 

 


 

Csatornázás közben vesztette életét


 

csatorna

Tájékozódás a csatornaépítés helyszínén (2013.11.21. Pásztortűz u.)
(Riz Levente, Fohsz Tivadar, Horváth Tamás és én)

Néhány fontos információ a csatornaépítésről

Meghívó a Pásztortűz utcába, ahol felvonultak a csatornát építő cégek

 

 

<< Vissza a főoldalra

Keresés

   

Legfrissebb híreink: