Simó József idézte Wass Albert gondolatait Rákoskerten
A nemzethez való hűség maga a honvédelem

   

A szentegyedi és czegei gróf Wass Albert erdélyi magyar író és költő születésének 102. halálának 12. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezést ma, február 21-én Rákoskerten, a Rákoskerti Művelődési Ház szervezésében a Pesti út menti szobornál, illetve a művelődési házban.
A rákoskerti polgárok mellett eljött a megemlékezésre dr. Tamási Géza nyugdíjas orvos, aki a helyi polgári körnél kezdeményezte és 500 ezer forinttal hozzá is járult a szobor létrehozatalához. Ott volt Bedey Gábor rákoskerti szobrászművész, aki közösségnek ajándékozta a szobor alapanyagául szolgáló carrarai márványoszlopot. A faragást pedig -- mintegy hét hónapon keresztül -- szabadidejében végezte.
Ott volt s virágot helyezett el a szobor talapzatánál Riz Levente polgármester, Fohsz Tivadar alpolgármester, Hatvani Zoltán. Részt vett a megemlékezésen Lázár Attila önkormányzati képviselő is.
Megemlékező beszédet Simó József, a Czegei Wass Alapítvány magyarországi képviselője mondott.
Hallgassák meg.   

Bedey Gábor szobra mellett Simó József tartja megemlékezését

Forrás: tizenhetedik.hu