Sárga rózsa Zsuzsanna napján Zsuzsa Mihálynak

Zsuzsa Mihály a Jaj, Zsuzsikám cím dalt énekli rákoskerti otthona előtt, kezében a Zsuzsanna napra kapott sárga rózsával

Zsuzsanna nap alkalmából, ma délelőtt egy szál sárga rózsával köszöntötte a Tizenhetedik Online főszerkesztője Rákosmente egyik jeles Zsuzsáját, Zsuzsa Mihály előadóművészt.
Az énekes értette a tréfát, s rákoskerti otthona előtt nagy örömmel fogadta a gratulációt. Az alkalom tiszteletére, kezében a sárga rózsával nyomban elénekelte a Jaj, Zsuzsikám! című dalt, hangja derűvel, összekacsintós baráti szeretettel töltötte be a csöndes Vida-dombi utcácskát.
Zsuzsa Mihály elmondta, tizenöt évvel ezelőtt, 1998-ban az RTL Klub reggeli műsorába hívták be Zsuzsa napon, hogy énekeljen a Zsuzsák köszöntésére. Zongorakísérője – hogy is hívhatták volna, szintén Zsuzsának – Pálkerti Zsuzsa volt.
Egyébiránt Zsuzsa Mihálynak megfordult a fejében, hogy megváltoztatja a nevét. Amikor a Színház és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, Vámos László, Kossuth-díjas rendező, a főiskola tanára beszélte le róla. Ahogy Psota Irént is a Posta vezetéknév felvételéről. Az énekes nem bánta meg, hogy maradt az ősök nevénél.
Zsuzsa Mihálynak egyébként szerencsét hozott az a bizonyos RTL Klub produkció, azaz a Zsuzsa név. Onnantól kezdve ugyanis megszaporodtak a felkérések, a szereplési lehetőségek.
S még egy fontos dolog a nevével kapcsolatban. Ábrándozva vallja, Zsuzsa lévén annyi barátnője lehet, amennyi csak akar, hiszen a Zsuzsák egymás közt jól megértik egymást. A felesége persze nem örül felhőtlenül férje ezen névértelmezési ábrándozásának…
Természetesen minden kedves Zsuzsannának boldog névnapot kívánunk!
Tekintsék meg azt a bizonyos produkciót, amelyet 15 évvel ezelőtt, 1998. február 19-én, Zsuzsa napon láthattak az RTL Klub nézői. (A felvétel további érdekessége: riporterként Alföldi Róbertet láthatják a műsorban.)
 

Forrás: tizenhetedik.hu