Forró ünnep a Vidán

Dr. Újházi Lóránd római katolikus káplán megszenteli az új kenyeret. Háttérben: Nagyné Szeker Éva evangélikus lelkész, dr. Mosolygó Marcell görög katolikus parókus és Szabó Lajos református lelkész.


Óriási közönségsikert aratott az ünnepi műsor. A Vida-dombra kitehették volna a Megtelt táblát, sok ezer ember élvezte a délutáni fellépőket, az Ismerős Arcok zenekar megakoncertjét, majd a tűzijátékot. A tömeg akkora volt, hogy a kocsival a kerület másik végére is csak jó másfél órás araszolással jutottak haza némelyek.
Idén augusztus 20-án éppen 929 éve, 1083-ban avatták szentté – fiával, Imrével együtt – István királyt. Szentté avatásának napját ünnepeljük augusztus 20-án Rákosemetén is.
A kerületi ünnepségek helyszíne Rákoskert: a művelődési ház, illetve a Vida-domb. Délelőtt Fohsz Tivadar alpolgármester köszöntője után négy egyház helyi képviselői – Nagyné Szeker Éva evangélikus lelkész, Szabó Lajos református lelkész, dr. Mosolygó Marcell görög katolikus parókus és dr. Újházi Lóránd római katolikus káplán – megszentelte az új kenyeret, illetve András Károly, az Ilex-Kert Kft. vezetője megnyitotta a kerületrészek termelőitől, kiskerttulajdonosainak terményeiből összeállított kiállítást. Nagyné Szeker Éva idézte a Példabeszédek könyvéből Salamont, aki elküld bennünket a hangyához, hogy tanuljunk tőle a szorgalomról és az igyekezetről, ha szeretnénk nagy dolgokat elérni az életben. Értékeink igazi tartalmát a munka öröme adja, ezt nem lehet kispórolni a mindennapokból, szögezte le.  – Fontos a mérete, a szépsége a terményeknek, de legfontosabb, hogy a miénk! Rendelkezünk a termesztés kultúrájával, szorgalmasak vagyunk, tetteink által értelmet nyer az élet – fűzte tovább a gondolatot András Károly –, ami a nemzet jövőjének is a záloga. Sokféle zöldség-gyümölcs került a kiállítási asztalokra rákosmenti termelőktől. Odaképzeltem egy rákoscsabai ínyesmester kolbásztökét is, amelyet éppen a minap mutatott büszkén a kertjében. Kerítésre futott indáiról lógott alá. Egy-két méteres terméseket hoz. Ha levágnak belőle, újranő, elkészítve nagyon finom. Termesztési kultúrájáról, elkészítési módjáról – azaz: szorgalmáról, tevékeny életéről, munkaöröméről – oly szenvedéllyel beszélt, mint azok a kiállítók, akik ma a Rákoskerti Művelődési Házba bemutatják legbecsesebb terményeiket. Utóbb vettem észre, hogy a rákoshegyiek kiállított terményei között a kolbásztök is látható, elegánsan a falra lógatva.
Az egész napos program tartalmas összeállításáért, a zökkenőmentes lebonyolításért a szervezők, a Vigyázó Sándor Művelődési Ház munkatársai Hajnal Csilla és Jenei Mónika vezetésével elismerést érdemelnek.
 
 

Fohsz Tivadar köszönti az ünnepet és az ünneplőket

A Rákoshegyi Kertbarát Kör bemutatója, a falon a méretes kolbásztökkel. Szabó Tiborné képviselő a saját körzetében termett zöldségeket vette szemügyre először.

Zöldségek között a képviselők: Lukoczki Károly, Ruthner György, Hatvani Zoltán és dr. Hrutka Zsolt (háttal). Remélhetőleg, azért inkább a gyümölcsökről beszélgetnek.


 
A Miez Gomez együttes koncertje. A doboknál a múltkori autós riportunk hőse, a drift bajnok autóversenyző, vokalista, madárdombi gyógyszerész: Dely Domonkos.

 
A műsorvezető egész nap Abaházi Csaba volt, akit a Class FM-ből és az RLB zenekarból ismerhetünk. A hőség ellenére állta a sarat, alkonyatkor, sőt az esti órákra sem sötétült el. Végig precízen, mégis könnyed eleganciával tartotta kézben az eseményeket.
 

Színpadon az Ismerős Arcok, előtte a tomboló közönség 
 
 
A nap koronája a tűzijáték volt

Forrás: tizenhetedik.hu